Tanka János

2008.10.07. 15:40

Tanka János 1908-ban született Debrecenben. Szabad székely ősei Bocskay hajdúi voltak. Apja elesik az első világháborúban. A hadiárva Derecskén nő fel, nagy nehézségek, és nélkülözések árán végzi el a Debreceni Kollégium tanítóképzőjét.

1929 óta - kis megszakítással - mikor is Sárkeresztúron tanít - Abán él. Itt volt majd ötven éven át tanító és könyvtáros. A háború alatt hadifogságát is beszámítva hét évig katona, tartalékos tiszt. 1947-ben tér haza.

Költői fölléptét elég nagy figyelem kíséri. Illyés Gyula ír róla a Nyugatban, későbbi kritikusai Forgács Antal és Áprily Lajos. Szoros eszmei és baráti kapocs fűzte a Nemzeti Parasztpárthoz, s azok vezetőihez, Veres Péterhez.

"Tenéked, lásd, nem tudok többet adni,
csak csókjaim és barna kenyerem,
ennyit adott az isten, - Őt imádom,
ha csókollak vagy kenyerem szegem.
Az élet is csak ennyi volt örökké:
Csók és kenyér. S mi áldottak vagyunk,
hogy nékünk mindig édes mind a kettő
s egymásnak mindből gazdagon adunk."
/Tenéked/

Településünk tiszteletének, és hálájának jeléül 1992-ben díszpolgári címet adományozott Tanka Jánosnak, aki a közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával eredményesen elősegítette a település szellemi értékeinek gyarapítását, illetve a politikai, kulturális élet területén a település rangjának emelése, hírnevének növelése érdekében jelentős tevékenységet fejtett ki.

Tanka János: És hittem egy szál napsugárban című verses kötetét 1992-ben adta ki az Aba Közalapítvány. A válogatott verseket tartalmazó kötet 1000 példányban jelent meg. A versek között sokat találunk, melyek kedves, szeretettel teli, sokat kiállt, szép falunkról szólnak.

Örök mementó és ítélet Tanka János 1956 lelket-testet dermesztő novemberében, decemberében írt műveinek kiadványa, melyet 1996-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulója alkalmából jelentetett meg az Alapítvány 500 példányban.

A bejegyzés trackback címe:

https://abakozalapitvany.blog.hu/api/trackback/id/tr71703958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása